Tamás egy rég elhagyatott házat örökölt nagybátyjától, aki évekkel korábban rejtélyes körülmények között tűnt el. A ház kint állt egy eldugott kis faluban, ahol a helyiek sosem beszéltek róla. Tamás kíváncsian és egy kicsit félve költözött be, de nem talált semmi furcsát. A ház régi volt, de nem romos, és hamar otthonosan érezte magát.
Egy este, miközben a nappaliban olvasott, halk suttogást hallott a folyosóról. Először azt hitte, a szél vagy a ház természetes zaja, de a hang egyre tisztábban hallatszott: mintha egy nő próbálna hozzá beszélni. „Gyere ide, segíts... itt vagyok!” Tamás megdermedt. Nem volt senki más a házban.
Tudván, hogy a nagybátyja titokzatosan eltűnt, felidézte gyerekkori emlékeit, amikor arról beszéltek, hogy valaki, talán egy régi lakó, a házban halt meg, és hogy a szelleme még mindig ott kísért. Tamás elhatározta, hogy utána jár a dolognak.
A következő napokban a hang újra meg újra felbukkant, egyre sürgetőbben. Egyik este Tamás elhatározta, hogy követi a hangot, amely a padlás felé vezetett. Ahogy felért, egy régi ládát talált. A hang szinte sikoltássá erősödött, amikor kinyitotta a ládát: benne egy régi napló, amely részletesen leírta a nagybátyja utolsó napjait. A naplóból kiderült, hogy a nagybátyja egy sötét rítus résztvevője volt, és a házban valami sokkal sötétebbet ébresztett fel.
Tamás soha többé nem hallotta a suttogást, de tudta, hogy amit talált, örökre megváltoztatta a házat – és az életét.